+36-70/682-8200 szhsz@szemelyhajosok.hu

2019. április 26.

A Magyar Hajózási Szakgimnázium a BGSZC közreműködésével kiállítást rendez az újkori állami hajós képzés 50 évvel ezelőtti indulásáról és múltjáról április 26-dikán 12-15 óra között a Műszaki Egyetem főbejáratával szemben a Hunnia iskolahajó fedélzetén. A rendezvényben részt vesz még a Szent Flórián tűzoltó hajó és a Dunai Vízirendészet járőrhajója is, amely hajók a Széchenyi gőzhajón lesznek kikötve.

Az évforduló egybeesik a magyar hajóstiszt képzés 150 évvel ezelőtti hajnalával, amelyet akkor (1869-ben) Kenessey Albert, a Magyar Királyi Vasúti és Hajózási Felügyelőség osztályvezetője, hajóskapitány indított útjára. A magyar hajós, hajóstiszt képzés múltja dicsőséges és maradandó eredményekkel ékes. Azok a kiváló szakemberek, akik e 150 év alatt felépítették és hagyományait őrizve folyamatosan megújították a magyar hajóstiszt-képzést, máig ható tekintélyt szereztek a magyar hajósoknak. Számtalan tehetséges hajóstiszt került ki Európa szinte minden vízterületére, ahol elismerést szereztek hazánknak, a magyar hajós kultúrának. Büszkék vagyunk arra, hogy mi mai hajósok is ennek az “elit klubnak” a tagjai lehetünk. Reméljük, hogy hagyományaink vezérfonalát a következő generációk is hasznukra fordíthatják. Lehet, hogy hivatásunk alapját adó szakma a közeljövő műszaki fejlődése kapcsán jelentősen átalakul majd, de azt gondoljuk, hogy a hajós tudás soha sem válik feleslegessé a hajózás terén. Ünnepeljük tehát közösen a 150 éves magyar hajóstiszt képzést és az újkori 50 éves – újra indított – középfokú állami hajós képzést.