ESEMÉNYEK 

A Szövetség szakértői tagjai a MAHOSZ Munkabizottságának, amelyet a MAHOSZ azért hozott létre 2016-ban, hogy kezdeményezéseinek szakértői előkészítését biztosítsa. Ez a Munkabizottság tevékenysége eddig a következő témákra terjedt ki 2016-2019. között:

  • hazai és uniós pályázatok felkutatása és feltételeinek elemzése,
  • a fővárosi közúti forgalomkorlátozások rendszerének áttekintése, javaslat érdekeink kedvezőbb érvényesítésére,
  • a később kirajzásnak elnevezett szezonkezdő rendezvényre javaslat kialakítása, a szervezési munka kialakítása,
  • speciális hajózást népszerűsítő programok előkészítése,
  • a hajós képzés rendszerének áttekintése és javaslatok kidolgozás az érintett képzőszervekkel együtt (pl. Hajózási Szakközépiskola, Hajós Akadémia),
  • a hajózást és/vagy kikötőinket érintő vízi és parti munkálatok vizsgálata és véleményezésük előkészítése (pl. alsó rakpart Budapesten),
  • a Vizes VB előkészületei és az azzal kapcsolatos tevékenységek figyelése és szükség esetén javaslat az elnökség felé,
  • a hajózás terén maradandót alkotó szakemberek elismerésére kitüntetés alapítására javaslat az elnökség felé (Magyar Hajózásért Érdemérem),
  • a hajózási hatóság elavult tartalmú és rendszerű hivatásos vizsgakérdéseinek megújítására (elkészítésére) ajánlat a hatóság részére, majd a munka elvégzése,
  • stratégia kialakítása a MAHOSZ tevékenységével kapcsolatban,
  • hajós szakmai találkozó(k) szervezésére javaslat kidolgozása,
  • a hajózást és a kikötőket érintő jogszabályok átvizsgálása és javaslatok készítése, véleményezések előkészítése.

A Munkabizottság üléseit szükség szerint szervezi.

Képviselőink részt vettek a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezvényén, amely a turisztikai ágazat stratégiáját, a közeljövő lépéseit ismertette.

Szakértőink részt vettek a MAHOSZ küldöttségének tagjaként a Magyar Evezős Szövetség és a Leányfalui Vadkacsa Egyesület MAHOSZ-on keresztül kezdeményezett jogszabály-módosításról folytatott tárgyaláson az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.

Szakértőink rendszeresen részt vesznek a főváros turisztikai kerekasztalának ülésein és ott érdekeinket megjelenítik.